Filmhaver

The Meg-Az őscápa élménybeszámoló

avagy az első 4DX élményem

2018. szeptember 18. - Vollai Martin

LESBEN ÁLL EGY MEGA CÁPA

jason_statham_in_the_meg_4k-3840x2160.jpg

Jason Statham végre emberére talált jobban mondva állatára. Egy Megalodonra.

 

A cápás filmekkel Dunát lehetne rekeszteni. Ezek többsége ostoba Asylum szemetek. Épp ezért vontam fel a szemöldökömet, hogy a Warner Brothers egy nagy költségvetésű akció vígjátékot készít belőle. Aztán az érdeklődésemet felfokozta, hogy a mozikba kerül.

NEHÉZ SZÜLÉS VOLT

Meg-Az őscápa hosszú utat tett meg. Steve Alten 1997-es regényéből már a megjelenésekor filmet akartak készíteni. Még pedig a Disney stúdió, a Twister rendezője készítette volna. 2005-ben a New Line is készíteni akart belőle egy filmet, a főszereplő George Clooney lett volna. A jogok visszarepültek Altenhez, aki 2015-ben odaadta a Warnernek. Először Eli Roth szerette volna elkészíteni, ám az alacsony besorolás ellenére nem vállalta a projektet. Ekkor került a Jon Turteltaubhoz, aki a Nemzet Aranyát készítette. S ekkor kezdődött meg a forgatás Kínában és Új-Zéland partjainál 2016 végén.

MEGérkezett !

A történet szerint Jonas Taylor az Amerikai Haditengerészet különleges búvárja egy akció során balul ütnek ki a dolgok. A tengeralattjáró megsemmisül, megment hét embert, azonban néhányat mégis hátra hagy. Azt gondolja, hogy egy lény támadta meg a hajót! Évekkel később felkeresik barátai, hogy segítsen nekik. A Mana-1 tudományos expedíciós központ egy Marianna-ároknál mélyebb dolgot kutat. Leengednek egy kutató hajót, s a túra során egy baleset történik. A kutató hajón van Jones volt felesége, ezért megy kimenteni az ex pasija. Jonas sikeresen kimenti őket, ekkor a felszínre kerül a Megaladon. A legénységnek el kell pusztítania, mielőtt a nyaralók élete kerülne veszélybe.

 MEG-Az őscápa egy nyári blockbuster, ami agyatlan és látványos akció film. Itt ne számítsunk mély gondolatokra, hihetetlen csavarokra. A film egyik legnagyobb hibája egyértelműen a korhatár besorolás. Persze egy giga költségvetésű filmnél egyértelmű a biztonsági játszma. De azért bevállalhatták volna. Mert sok jelenetnél ordít, hogy ide meg oda befért volna egy kis belezés. A másik baj, az a mellékszereplő gárda. Itt van a kötelező kínai import, mert ugyebár ez egy félig-meddig ázsiai alkotás. Bingbing Li egy édesanyát látszik, aki a szerelmi szálat hívatott fent tartani. Az ő szerepe még elviselhető volt. A kislány karakter nem lett idegesítőre írva, ami pozitív dolog. Azonban a vicces feka csávó az idegeimre ment. Mi a francért nem nyírták ki?   A vagány tech zseni csaj, akit Ruby Rose játszott. Illetve egy apróbb hiba, hogy túlzottan kiszámítható volt.

 Hibák ellenére a MEG egy bűnös szórakozás. A CGI cápák gyönyörűen néztek ki. A humor helyenként jól el lett találva. Az akció jelenetek pedig pörgősek és látványosak. Az különösen tetszett, hogy a jump scarek működnek.

Jason Statham pedig az ötödik X után is feszülő izmokkal dobogtatja meg a női nézők szívét. A magyar szinkron jó, s a feliratok is le lettek fordítva.

 4DX is MEGéri

Egy érdekes élmény volt számomra a film. A Cinema City győri moziban, 4DX verzióban. Mi is ez a 4DX? Egy különleges mozi terem. A székek négyesével össze vannak kötve, s van láb támasz. A falakon ventilátorok, a vászon előtt permetező gép. Amint elindult a film, a székek mozognak. A szélgép bekapcsolt, amikor a helikopter repült. A vizes részeknél az arcomra fröccsent a folyadék. A para jelenetnél a hátamon éreztem, hogy a szék nyomja a hátamat.

bsc-8949-4dx_9n9s.jpg

Mit mondjak? Egy felejthetetlen dolog volt, de nem néznék mindig így filmeket. Mert azért roppant fárasztó volt!


 Végül a nyár egyik legszórakoztatóbb darabja a MEG-Az őscápa. Agyatok kéretik a mozi termen kívül hagyni. A könyvet pedig mindenképp el fogom majd olvasni.

Értékelés:80%

A bejegyzés trackback címe:

https://filmhaver.blog.hu/api/trackback/id/tr5614246819

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.