Filmhaver

A négyzet élménybeszámoló

2018. október 03. - Vollai Martin

POLTIKAI INKORREKRSÉG

 square_ver2.jpg

2017-ben az Európai Film Díjat illetve a Cannes-i Arany Pálmát is elnyerte a Négyzet, azonban az Oscaron alul maradt.

 

A történet Christian egy modern művészeti galéria vezetője. Ebbe a múzeumban a legnagyobb poszt modern remekművek kerülnek bemutatásra. Többek között a The Square nevű darab is. Egy kivágott macskakő, amit világító négyzet alakú LED izzóval vettek körbe. Egy bronz táblán pedig ez áll:”Ez a Négyzet. Ezen a helyen mindenkinek egyenlő jogai és kötelezettségei vannak egymás felé!”. Ehhez a műhez kérnek fel két reklám szakembert, akik a megfelelő anyagot keresik hozzá. Eközben láthatjuk, ahogy a performansz tervezője, miként promotálja a művét. Christiant pedig kirabolják a nyílt utcán. Egy barátjával bemérik a mobilját, és egy lakó negyedben találják meg. A főszereplő fenyegető levelet ír, s minden postaládába bedobja. Ez pedig nem várt következményekkel jár. Christian szerelmi élete pedig meglehetősen kilátástalan.

 

A Négyzet hatalmas utat járt be. A Cannes Arany Pálma megnyerése egyértelműen bizonyította, hogy van létjogosultsága a filmnek. A film azért bukhatott meg, mert az amerikaiak nem értik a bizarr humort. A film kitűnő görbe tükröt mutat, a mai kor művészeiről s azok értékelőiről. Egy teremben székeket egymásra hánynak, majd jön, egy lila sálas vastag keretes szemüveges csávó s azt mondja, na, ez művészet!

 

A főszereplő Christian egy kő gazdag, ám nem mindig magabiztos. Szerelmi élete pedig katasztrófa. A szex jelenete is bizarr, főleg amikor a kotongumin vitatkozik. Ragaszkodik hozzá, mintha gyűjtené. A kolléga nőjével folytatott viszonya pedig se veled se nélküled kapcsolat volt. A film tele van vicces jelenetekkel, amik a politikai korrektséget parodizálja ki. Ezek jó pillanatok. A legjobb az, amikor a művész sajtó tájékoztatót ad, s egy Torutte szindrómás alak zavarja az előadást. Vagy amikor bemutatják az elkészült reklám filmet, ami annyira bizarr, hogy az már-már nevetséges. Illetve a film legerősebb jelenete majomemberes performansz, ami egyszerre félelmetes, humoros és gyomorforgató. Olyan szintű barbárság kerül elő, hogy az embernek ökölbe szorul a tenyere. Azonban a két és fél órás játékidő rendkívül hosszú, elnyújtott jelenetek vagy fölösleges motívumok nélkül jóval tömörebb lehetett volna. Így olyan mintha, ha ugyanazt a köröket járnánk újra meg újra. A végére persze a sok történetszál össze- összeér, ám a katarzis elmarad.

 

Mindenesetre ajánlom mindenkinek a filmet, akik nyitottak az abszurd humorú drámára. Eredeti nyelven lehet elérni csak, szinkronról egyelőre még nem tudok, de ha tudsz olvasni, akkor mi maci fa*ért nem tudsz feliratos filmet nézni te vadbarom? Elnézést! Nem akartam kifakadni, csak hajlamos vagyok Rage pillanatokra! Legyél politikailag korrekt, legyél svéd!

 

Értékelés:80%

Ezt figyeld:-A majomemberes performanszt

A bejegyzés trackback címe:

https://filmhaver.blog.hu/api/trackback/id/tr2014279003

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.