FEKETE PÁRDUC

A hatvanas évek fekete fehér ellentétéről sok film foglalkozik. Ezúttal a Fekete Párduc mozgalom leverését mutatja be.

A történet szerint egy fiatal fekete embert Bill O'Neil a 60as években letartoztatnak, mert ügynöknek adja ki magát és így akar autót lopni. Roy Mitchell FBI-os felkeresi, s felajánlja neki, hogy épüljön be a Fekete Párduc nevű mozgalom illinois-i ágába. Azon belül is a vezető a célszemély a 21 éves Fred Hampton. Cserébe nem csukják le, s még pénzt is kap az információért. Hampton bizalmába kerül, akit lecsuknak eközben. O'Neil feljebb megy a ranglétrán, s egyre jobban elszabadulnak az indulatok az utcán. A rendőrök a feketék ellen harcolnak, a vég cél pedig Hampton likvidálása.

A Judas and the Black Messiah több jelölést kapott az Akadémiától. Itt elsősorban a történet miatt kapott ennyit. Ez egy mai napig releváns téma, hogy a rasszizmus ketté szakítja Amerikát. Az azonban tetszett, hogy a feketék nincsenek annyira szentnek beállítva. Vannak ellentétes bandák, melyek más módszerrel akarják megdönteni a fehér rendőröket.

A forgatókönyv nagyon szépen építi fel a világát. Ahogy elnyomják a feketéket, azt rossz volt nézni. Most itt rassztól függetlenül, az emberi gonoszság faji alapon egy gyomorba vágó. Az erőszak ábrázolás nincs túlzásba véve. Nincs lassított jelenet, ahogy korbácsolják őket, vagy ahogy halomra lövik őket a nyílt utcán. Azonban a feszültséget lehetett érezni a levegőben.

A színészek kitettek magukért, mind Kaluuya mind Stanfield joggal várhatnak az arany szoborra. Bár azt nem értem hogy Fred figurája miért lett a mellékszereplő státuszba rakva? Hiszen ő volt a főkarakter, bár a játék idő nagy részében nem is látjuk. Daniel nagyszerűen adta elő ezt a lobbanékony, harcias karaktert. A nagy beszéd jelenete bivaly erős volt. A partnere is remek volt. Ő inkább a drámai részben volt jelen. Az utolsó jelenetben megrázó volt az alakítása. A feleségét játszó Dominique Fischback jól hozta az aggódó, szerető asszony szerepét. Jesse Plemons alakította az FBI ügynököt, hiába volt jó a srác, de nem tudtam másra figyelni a jelenetei során mint a gügye szemöldökére. Martin Sheen pedig cameózik J.Edgar Hoover karakterében,akinek a sminkje ütősre sikeredett.

Az operatőri munka kiváló volt, sokszor mintha egy dokumentum filmet néznénk. A színeket is jól használta.

Maga a téma jól körbe lett járva, s az tetszett hogy a feketék sem száz százalékig szentek. S a fehérek közt is vannak jó emberek. Jól árnyalták a karaktereket.

Összességében a Judas and the Black messiah egy erős darabja lett az Oscar-jelöltek közt. Akiket érdekel ez a korszak, annak nagyon ajánlom.