MADARAT TOLLÁRÓL, ANIMÉT ALKOTÓJÁRÓL...

Hayao Miyazaki korunk egyik legnagyobb anime-alkotója. Ezúttal 10 év után tért vissza, egy utolsó nagy játékfilmmel. Ez lett a Fiú és a Szürke Gém. Spoileres élménybeszámoló!

A történet szerint a II. Világháború idején járunk. Egy Maki Mahito nevű kisfiú egy bombázás során elveszti édesanyját. Ugrunk az időben és az édesapja újra házasodott. Az anya húgát vette el, aki már várandós tőle. A fiúnak új a környezet, a nagyvárosból egy vidéki kisvárosba kerül. Az apja egy repülőgépalkatrész-gyárba megy dolgozni, a fiút pedig új iskolába küldik. Azonban már az első nap jól el is verik. S ha ez nem lenne elég, még egy éles kővel bevereti a saját fejét. Ezért otthon marad, ahol a helyi anyókák viselik gondját. A fiú felfedez egy, a ház körül repülő szürke gémet, aki egy toronyhoz vezeti. Kiderül, hogy ezt az üknagybácsikája építette, aki beleőrült egy égből lehullott kőbe. A felfedezés során azonban a gém megszólal. Nacuko az „új édesanya” váratlanul eltűnik az erdőben, a srác és Kimiko anyó utána mennek. A szürke gém nyomában egy varázslatos helyre kerülnek, ami a halál és lét közti helyet foglalja magába. Itt különféle mágikus lények élnek, köztük az emberevő papagájok és pelikánok. A tét nagy, hiszen vissza kell vinni Nacukót a valóságos világba.

Aki valaha is elkezdte az anime műfajjal való ismerkedést, vagy nem egy kő alatt élt eddig a filmes ismeretek szempontjából, annak szembe kellett találkoznia Hayao Miyazakival. Az úriember idén lett 83 éves, de rendületlenül szállítja a műveit. A Szél támad című alkotását szánta záró filmjének. Azonban mégis visszatért, sőt egy korábbi rövid filmjének (Boro,a hernyó) egész estés adaptációján is dolgozik. Szóval ő sem kíván végleg visszavonulni, sőt folyton gyártja ötleteit. De mégis kicsoda ő? Miyazaki az egyik, ha nem a legnagyobb animerendező/író/rajzoló. Nagyjából úgy képzeljétek el, mint nyugaton Walt Disneyt. Filmjei több korosztálynak szólnak, a humorvilága kissé gyermeteg, fontosnak tartja a természetvédelmet, háborúellenes. Hősei és antihősei sokrétegűek, aki gonosz, se teljesen gonosz, meg lehet érteni a motivációkat. Az animáció elsőosztályú, a kreatív ábrázolás pedig szétszakítja a képernyőt. Művei egyszerre szólnak a nyugati és keleti embernek, kevésbé „japán”, mint alkotótársai. Oscart a Chihiro szellemországban fimért kapta meg. S nagyon úgy néz ki, hogy bezsebeli a másodikat is. Egyrészt, mivel a Globe-ot is elvitte, másrészt az amerikai sajtó nagyon felkapta. A legnézettebb filmje lett, a közönség és a szakma a „legmiyazakibb” filmnek titulálta. Itt már kissé szkeptikus voltam, hiszen mostanában ezekkel a kattintásvadász szalagcímekkel engem ki lehet borítani. De úgy voltam vele, kihasználom a lehetőséget, és elmegyek rá moziba. Amit jól is tettem, mert a győri Cinema City másfél hét után le is vette a műsorról. Jó, nyilván rétegfilm, de bezzeg a gyökér európai (francia, német) vígjátékokat, azokat rommá kell nyomni.

Be is ültem a filmre, ahogy sejtettem, nem volt nagy tömeg. Rajtam kívül négy ember volt kíváncsi rá. Elkezdődött és örültem, hogy itt lehetek egy animén. Aztán mikor vége lett, azt éreztem, hogy üres vagyok. Ugyanis nekem egy kissé csalódás volt az alkotás. A felvezetés lassú, nem unalmas, ez fontos hangsúlyozni, csak kb. 40-45 perc míg eljutunk addig, hogy átkerülünk ebbe a párhuzamos dimenzióba. S amikor ott vagyunk, nos az se olyan fantáziadús. Persze kapunk itt emberevő pelikánokat meg papagájokat is. Akik félelmetesek, viccesek és a film egyik legnagyobb agybaját is szállítják. Ugyanis az Uralkodó Papagáj császár meg akarja dönteni a „Nagybácsi” hatalmát. Ezért úgy dönt, maga oson be a kastélyba, de azt olyan bénán teszi, hogy fogtam a fejem. Kb. olyan volt, mint én ezekben a lopakodós játékokban, hogy a követett személy mögött két lépéssel. Akik nem akarnak megfordulni. Még a magas fűben is állva rohanva közelítette meg hőseinket. Azt hittem, nem látok, az valami iszonyatos volt. S végső soron mit akart ő?

Korábban szó esett az érthető motivációkról, nála totál homályban voltam. Ahogy a főhőssel is. Az elején nem érdekli az új anyja, majd mikor eltűnik az erdőben, utána megy. Az egyik anyóka még meg is kérdezi, miért küzd érte. S persze érthető, hiszen elvesztett egy fontos nőt már az életében, nem akar egy újat is. De nekem a katarzis elmaradt, mikor a végén megszereti őt, és ki akarja szabadítani a nagybácsi karmai közül. Aki miért is tartotta magánál? Azt mondta, csak az utódja lehet az, aki átveszi a birodalmát? Akkor miért nem hagyta a lányra? Vagy a másik lányára, aki a srác anyja volt, de kislány testben? S mi volt az a kő, ami lezuhant az égből? Valami gonosz erő, ami megkísérti az embert? Miért építette a tornyot föléje? Az hogy volt, hogy Kimiko és az anyja fiatal énben jelent meg, de ő meg a Gémember nem? Ha már Gémember, hogy működött a jelmeze? Mondjuk az valami igen beteg figura volt. Ha teljesen belebújt, akkor tudott repülni gyors volt. De, ha kilógott valamely testrésze, (a rohadt nagy orra), vagy megsérült, akkor már nem. Mi célt szolgáltak a vararák, azok a kis fehér, lufiszerű repülő gömbök? Mit szimbolizált ez, mit az? Rengeteg kérdés járt a fejemben. Leginkább egy: Miyazaki mit akart ezzel közölni? S itt a reklám helye: a Filmnéző podcast tagjai Baaadmovies Blacksheeppel az oldalukon egy kétórás adást csináltak. Ahol sok okos megfejtést mondtak, amik egy részére azóta magam is rájöttem, de sokon csak pislogtam, hogy milyen rejtett üzenetek vannak itt. Itt a linkre kattintva meg tudjátok hallgatni őket:youtube.com/watch?v=pTvZZko75B4 Úgy értem, sok műve visszaköszönt innen. A természet fellázad a gonosz ember ellen. A képzelet és a képzeletbéli dolgok összemosódnak, nehezen választhatóak szét. Nem mindig tudni, mi a valóság, mi a fikció. A gyermeki ártatlanság kontra a rideg valóvilág. Az öregkor és annak szépsége.

A film egyébiránt gyönyörűen néz ki. Ennek a vásznon a helye, állítólag havi egy percnyi animáció sebességgel készült el. Minden képkocka kézzel rajzolt. A zene pedig szintén kiváló. A magyar szinkron, bár jó volt, amikor megszólalt a Gémember Háda János hangján, én nem tudtam a Roberto Benningi-féle Pinokkiót magam előtt látni.

Szóval összességében jó volt a film, de én többre számítottam. A műfaj rajongóinak kötelező darab, mely több mint valószínű az Oscart is bezsebeli majd.