2018. jún 01.

Bosszúállók:Végtelen háború élménybeszámoló (Spoileres)

írta: Vollai Martin
Bosszúállók:Végtelen háború élménybeszámoló (Spoileres)

BOSSZÚÁLLÓK 3.

 avengers_infinity_war.jpg

 

Most hogy eltelt legalább egy hét végre kiteszem a spoileres élménybeszámolóm a Bosszúállók Végtelen Háborúról. Szóval a következőkben mindenről lerántom a leplet.

A történet ott folytatódik, ahol a Thor Ragnarök végén Thanos hajója leparkol az asgardi hajó mellé. Thor, Loki és Heimdale vannak csak életben, a többi asgardi meghalt. Áspis szájú közli velük, hogy immár Thanos gyermekei lettek, s adják át a kék Végtelen követ, a Tesarchtot amit Loki kobozott el Asgardról. Hulk nekiront Thanosnak, Heimdale pedig mielőtt meghal, visszarepíti a Földre. Loki átnyújtja a Végtelen követ, de meg akarja gyilkolni egy tőrrel Thanost, ám csele balul sül el, végül ő húzza a rövidebbet. Thor pedig kirepül az űrbe. Hulk, azaz Bruce New Yorkban Dr.Strange bázisán landol, ahol értesíti őket a veszélyről. Eközben az asgardi vihar isten beleütközik a Milanóba, a Galaxis őrzőinek hajójába. A Földön valahol elrejtőzve Vízió és Wanda bujdosik. New Yorkban találkozik Vasember Strange csapatával s hozzájuk csatlakozik Pókember. Ekkor érkezik meg Thanos csatlósainak hajója. Megkezdődik a harc a Végtelen kövekért folytatott harc.

Közel 6 éve a Bosszúállók stáblista utáni jelenetében villantotta ki mosolyát Thanos, s csigázta fel a rajongók kedvét. Ezek után a Galaxis őrzőiben jelent meg. A következő felbukkanása az Ultron korában a stáblista után történt, majd az űrhajója a Thor Ragnarök végén jelent meg. S végre eljutottunk a Thanos szál végére. A Bosszúállók Végtelen háború az év legvártabb darabja. A film egy meghatározó darab lesz a blockbusterek történelmében. De ne szaladjunk ennyire előre!

Ami miatt sokan jogosan féltek, hogy fogják megoldani a dolgot, hogy ennyi főszereplőt mozgatnak. A forgatókönyv több mint zseniális, a szereplőket nagyszerűen mozgatta. Több szálon fut a cselekmény, s ezt úgy oldották meg, hogy nem válik annak a rovására, amikor egyik jelentről ugrunk a másikra.

Menjünk is akkor végig ezeken.

A földi szálakon az egyikben Tonyékat követhetjük. Az a fajtaoltogatás maraton, amit Vasember és Dr.Strange lenyom egymás között az baromi szórakoztató volt. Bruce Banner nem akar Hulkká válni, mert a zöld óriás megmakacsolta magát. Pókember is csatlakozik hozzájuk a harcban, ekkor Áspis száj elkapja Stranget s felviszi a hajóra. Vasember és Pókember utána ered, s megmentik a démoni űrlény markából. A hajó pedig a Titánbolygó felé tart, vagyis Thanos szülőhelye a cél. Pókember újfent jó poénforrás. A másik földi szálon bujkál Wanda és Vízió, ekkor üt rajtuk Thanos két csatlósa, súlyosan megsebesítik az utóbbi hőst. Megmentésükre megérkezik Kapitány, Fekete Özvegy, Sólyom, War Machine. Az a pillanat egy hatalmas libabőr volt a számomra, amikor együtt szétverték az űrlényeket. Ekkor elindulnak Vakandába, hogy kiszedjék Vízíó fejéből a Lélekkövet. Ez alatt Thanos már megszerezte az Éthert vagyis a piros Végtelen követ, ahogy pedig átveri a Tudástérbe érkező Gamorát az egy erős jelenet volt. Itt próbára lett téve Starlord szeretetét, hogy képes lenne megölni Gamorát. Ezután elrabolja lányát, s a szeme láttára megkínozza Nebulát. Gamora tudja, hogy hol található a Lélek kő. Majd elmennek érte, egy lakatlannak tűnő bolygóra. Ezalatt Thor, Mordály és tini Groot elmegy egy új fegyvert csináltatni a vihar istennek. Itt kapunk egy drámai részt, hogy nincs már vesztenivalója, s kész megölni Thanost. A kovácsműhely törpe óriása nem akar először fegyvert készíteni, mert ő alkotta meg a Végtelen kesztyűt. A kovács Peter Dinklage játszotta, akit öröm volt nézni. Thor feláldozni is képes magát, hogy összerakja a baltáját. Visszatérvén Thanosékhoz, találkoznak Red Skullal, akit jól beletettek a történetbe. Jól megmagyarázták, hogy került ide. A Lélekkövet csak úgy lehet beszerezni, hogy ha feláldoznak cserébe valakit. Thanos könnyekben tör ki, s ledobja a lányát a szikla tetejéről. Ez a film legmegindítóbb pillanata volt. Titánra megérkezik Tonyék hajója s csatlakozik hozzájuk Starlordék. Összecsapnak a megérkező Thanossal, a küzdelem váratlan fordulatot vesz. Az idő kövét is megszerzi Thanos, cserébe, ha életben hagyja Vasembert. Dr.Strange azonban látta a jövőt, s rudja mi az út ahhoz, hogy megmentsék a világot. Starlord pedig kiakad azon, hogy szerelme meghalt. A Földön pedig Thanos csatlósai az utolsó követ is meg akarják kaparintani, a Bosszúállók védő fallal védik meg, a vakandai laborban elrejtett Víziót, miközben Shuri kioperálni szeretné a követ a homlokából. De sajnos nem tudják, mert Thanos megöli őt is.

Az a jelenetsokkoló volt, ahogy visszatekeri az időt, s Wandának újra végig kell néznie szerelme kín halálát. Amikor pedig csettint egyet, az a film legerősebb része. Sorba láthatjuk, ahogy a szereplők elporladnak. Köztük Peter Parker is, és a példaképe Tony Stark karjai között hal meg, s az életéért könyörög. Majdnem megkönnyeztem a film végét. Az utolsó lezáró képsor pedig egy film történelmi pillanat, ahogy Thanos mosollyal az arcán leül elégedetten.

A stáblista utáni jelenet pedig Marvel kapitányt vetítti előre.

A karakterek zseniális kémiát hoznak. A poénok közöttük frenetikusak. A Galaxis őrzői jeleneteken lehetett a legtöbbet nevetni. Leginkább Draxen röhögtem a legtöbbet, főleg az „álcás” jelenetén. Amikor pedig egy-egy hős találkozik, fantasztikus dialógusokat hallhatunk. A kedvencem az volt, amikor megemlítik, hogy Peter Quill tánc párbajra hívta Ronnant, erre Pókember benyögi, hogy abban a régi mozi filmben, a Gumilábban. A drámai részek is jók, például amikor Star lord megtudja, hogy Gamora meghalt. S ekkor akarják leszedni a kesztyűt róla, azonban mégis felpofozza őt.

Beszélnünk kell a legfontosabb dologról, magáról Thanosról. A lila fejű óriás magyarázata, hogy miért teszi azt, amit tesz egy remek dolog. A múltbeli jelenet, amikor legyilkolja Gamora bolygójának lakóit, miközben a kislány egy késsel játszik egy groteszk jelenet. Josh Brolin alakítása hihetetlenül erős volt, s a CGI munkával szépen dolgozták ki.

A látvány még mindig nagyon oda van téve. Az akció jelenetek rendkívül klasszak. Nekem a legjobban a Strange kontra Thanos párharc tetszett a legjobban. A másik nagy favorit, amikor Thorék megérkeznek Wakandába a csatába.

A zene jó volt, a megszokott Bosszúállók témákat használják fel.

A Bosszúállók Végtelen háború egy meghatározó darab lett, aki szerette az eddigi alkotásokat az ne hagyja ki ezt a részt. Meglepően sokam voltak a premier előtti vetítésen, s a film jelenleg 1,9 milliárdnál jár.

Értékelés:100%

Ezt figyeld:-A karakterek közti kémiát

-Josh Brolin alakítását Thanosként

-A csettintést és annak következményét

Szólj hozzá