Marvel-Attitűdöt De-konstruáló, Marvel Alapelemeket Woke-kal Elfuseráló Borzalom

A Sony Marvel filmes univerzuma, mely magába foglalja eddig a két Venom filmet, A Morbiust, valamint az idei évre csúsztatott Kravent, egy új taggal bővül. Ez pedig a Madame Web.

A történet szerint Cassandra Web egy mentős New Yorkban 2003-ban. Egyik mentés alkalmával vízbe zuhan egy hídról, ezután furcsa dolgok történnek vele. Hamarosan látja a jövőt, s ezáltal meg kell mentenie három fiatal lányt. Aki meg akarja ölni őket, az egy Pókember-szerű ruhát hordó férfi: Ezekiel Sims. A pasi Cassie anyjához kötődik, ugyanis ő is vele volt, mikor az Amazonas mentén pókokat vizsgáltak.

A Sony ismét egy kísérletet tesz arra, hogy folytassa a saját univerzumát. Mindezt úgy csinálják, mintha akkor készült volna, amikor a MCMU előtti önálló kalandokat láthatnánk (Fantasztikus négyes, Hulk, Szellemlovas, Daredevil). De, gyerekek, eltelt azóta 21 év! S miközben a filmet nézzük, olyan, mintha a múltban ragadtunk volna. Mindez a megvalósításon is érződik. Az operatőri munka, effektek, zenék, jelmezek olyanok, mintha a TheCW-csatorna kamaszoknak készített szuperhősös sorozatait látnánk nagy vásznon. Ehhez a tini szexi szereplőgárda is hozzátesz. A Madame Webre úgy ültem be: ez egy trash lesz, maximum röhögök rajta. Sajnos inkább ez a fájdalom kategória lett. Kezdjük ott, hogy a technikai háttér észvesztően silány. A fényképezésnél ivójátékot lehetne számolni, hogy hányszor használnak „látványos jelenet” címszó alatt megdőlő, felforduló kamerát. Az elején nem tudom, hogy a mozigépész bénázott-e, vagy szándékosan volt ilyen béna „zoom ki, zoom be” a nyitó jelenetnél. A munkáért pedig az Avatar díjnyertes operatőre felelt. A zene pedig a tipikus sablon Marvel szuperhősös muzsika volt. A zeneszerző javarészt eddig svéd filmeknek szerezte a zenéjét. Ha már említettem a tévés hatást, az azért is lehet, mert a rendezői székbe S. J. Clarkson került. Ő olyan sorozathoz epizódokat tett le eddig az asztalra, mint a Dr. House, Banshee, Utódlás vagy a Marvel's The Defenders. A forgatókönyvet pedig a Morbius, Egyiptom istenei és az Utolsó boszorkányvadászat film remekekért feleltek. A színészi játék elég vegyes volt. Dakota Johnson pocsék volt. A három tini lány különböző volt, a kémia jó volt köztük. S miközben néztem, az jutott eszembe: ez egy Pindúr Pandúrok-adaptáció. Sidney Sweeney karaktere Puszedli, a cuki, szőke jókislány. A gördeszkás lány Sziporka. A harmadik pedig Csuporka. A főgonosz motivációja pedig matiné szintű. Az őt alakító színész is borzalmas volt. Tahar Ramin mintha valami Tesco gazdaságos Wagner Moura lett volna. A párbeszédek M.Night Shyalamant is alul múlják. A szereplők mindig elmondják, hogy mit éreznek. A korszakot jól megidézik a dalokkal. Az akciók is silányak. Mindig a fejjel forgó kamerát használják. A végső harc pedig annyira ingerszegény volt, hogy kifagyott az agyam. Egy nyamvadt raktárban robbantanak, majd a végén egy Pepsi-Cola táblás tetőn harcolnak. Erről a fantasztikus magyar akciófilm, a Cop Mortem jutott eszembe, ahol az Árkád tetején küzdenek meg. Cassie képessége is totál érthetetlenül volt belerakva. A hang és képi vágáson is jojózott a szemem. A Madame Web egy katasztrófa, ami hála Istennek megbukott a kasszáknál, mind itthon, mind külföldön. Az általam látott előadáson is csak négyen ültünk. Ezt a filmet senkinek sem ajánlom!