A KLÓNOK HÁBORÚJA

Mi történik, ha egy senki jelentkezik arra, hogy többször is újra alkossák, azért, hogy kolonizáljanak vele egy fagyos bolygót? Vajon ez a klón önálló entitás? Az emlékek és a tudat másolható? S ezeknek az embereknek van bármi joguk? Ezen kérdéseket kívánja megválaszolni a többszörös Oscar-nyertes Bong Joon Ho sci-fi filmje. Ez a Mickey 17.

A történet szerint a jövőben járunk, a Föld élhetetlen hely lett. Ezért az emberek az űrbe menekülnek, s ezt egy bukott politikus, Kenneth Marshall pénzeli. Mintha egy szektát látnánk, olyan látnoknak képzeli magát. Az űrbéli küldetésre jelentkezik Mickey Barnes, aki az adóssági problémái elől menekül el. S mivel senkije sincs, semmihez se ért, ezért eldobhatónak jelentkezik. Ez egy olyan állás, ahol veszélyes küldetésekre küldik. Biológiai és kémiai kísérleteket végeznek el rajta. Ám mikor meghal, 20 óra elteltével újra gyártják a testét, a tudatát s emlékeit visszatöltik belé. A srác az utazás során beleszeret egy Nasha nevű nőbe. Az egyik misszió során Mickey 17. megsérül, s magára hagyják a hóban. Ám sikeresen visszatér a bázisra, de mivel halottnak hiszik, újra alkotják. A két klón találkozik, s mindkettőjük élete veszélybe kerül. A „többszörös” klónok tiltottak, el kell őket pusztítani. Ám 18.-as nem olyan félős, mint 17.-es, így szembeszáll a rendszerrel. Viszont, mikor a bolygó őslakosai az űrbázis ajtajánál tömegével megjelennek, csak a két klónon múlhat mindenki sorsa.

Bong Joon Ho Oscar-történelmet írt, mikor egyszerre nyerte el a „Legjobb idegen nyelvű és film” kategória díját az Élősködőkért. Hat év után egy újabb darabbal állt elő, egy regényadaptációval. A mű eredeti címe Mickey 7., a forgatókönyvíró/rendező pedig azért bővítette ki, hogy többször meg tudja vicces módon ölni a karaktert.

Azt már most tisztázni kell, hogy a Mickey 17. nem vígjáték, ahogy a marketing hangsúlyozza. Sokkal inkább sci-fi, társadalmi szatíra, ahol kiválóan bemutatja, hogy a világ számára érdektelen embereket hogyan használják ki. Mickey egy senki, aki senkinek se fog hiányozni. S a vezetőség szemében is egy korcs. Akik magukat és a kiválasztott szektásodott népüket feljebb valónak gondolják. Csak engem nem emlékeztet a mai kormányunkra, ahol meg van szabva, ki kaphat kedvezményeket s ki nem. S maga a vezető is egy gyáva alak, aki hangzatos szózatokat ordít, de a szavai üres humbugok. Mind tudjuk, kire gondolok.

Ahhoz természetesen a nagyszerű színészek is kellenek, hogy életre keltsék ezt a művet. Robert Pattinson újfent bizonyítja: ő már nem az a csillogó bőrű vámpír, akit megismert a közönség. Mindkét énjét, a lázadó harcos 18.-ast, s az önmagában bizonytalan, vesztes 17.-est is ő alakítja. Látszott rajta, hogy a forgatás minden egyes percét élvezi. A barátját, az Oscar-jelölt Steven Yeun játszotta, aki jól hozta a drogfüggő üzlettársát. Ő is fél, hiszen a maffia még az űrben is eléri őket. A kötelező oldalbordát ezúttal a Skyealker korából ismert Naomi Ackie formálta meg, aki vagány volt. Jól kiegészítette Mickey-t. Az „édes hármas” jelenetük pedig egyszerre volt ciki és túlfűtött. S jól beolvasott a magát Istennek gondoló Marshallnak is. De ha már itt tartunk, ő a film legerősebb figurája. Ő is rendszeresen vetkőzi le magáról a Hihetetlen Hulkot. Kissé ripacsnak is hathat az alakítása, de egy ilyen emberi hulladékhoz kellettek az eltúlzott gesztusok és manírok. A birka módjára hajbókoló hívek sora, mintha egy diktátor képét vetítené előre. Aki egy fasisztoid rendszerben gondolkodik, ahol a szexualitás is tiltott. Nyilván nincs kimondva konkrétan, de több mint valószínű, hogy ő maga impotens vagy nemzőképtelen vagy mindkettő. Emellett az asszony hordja a nadrágot. Toni Colette az emberi életre fittyet hányó, a saját nyamvadt perzsaszőnyegét előnyben részesítő attitűdjét tökéletesen hozta. Továbbá az ostoba mártás-mániája az őrületbe kergetett.

A Mickey 17. több ponton megpendíti a klónozás kapcsán felvetődő kérdéseket. Pl.: Vajon, ha átmásoljuk a tudatot, akkor ugyanaz az ember térhet vissza? Mickey is csak boldog szeretne lenni, amit a párjában meg is talál. Sajnos ezekre az egzisztenciális kérdésekre kevés választ kapunk. Persze merész is lett volna, ha csak erre fekteti a hangsúlyt. Itt a szórakoztatást kellett előnyben részesíteni. Hiszen mégiscsak egy drága blockbusterről van szó. A halálok ennél fogva elég brutálisak, de mégis valahol viccesek.

A látványt jónak minősítem, maguknak az űrlényeknek a külseje engem medveállatkákra emlékeztet, amelyek óriásira nőttek.

A Mickey 17.-et IMAX változatban tekintettem meg, ami jól hozzátett az élményhez. De, aki szimpla 2D-ben tekinti meg, az se veszít semmit. A műfaj rajongóinak ajánlom!