2018. júl 04.

Solo Egy Star Wars történet (spoileres) élménybeszámoló

írta: Vollai Martin
Solo Egy Star Wars történet (spoileres) élménybeszámoló

SOLO (Spoileres)

 solo_a_star_wars_story_ver17.jpg

A Disney stúdió által bemutatott Star Wars filmek megosztó darabok lettek. A következő kaland egy spin-off film, az öntörvényű csempészről Han Soloról szól. Maga az alkotás azonban nem kevés hátszéllel indult. A rendezőket Phil Lord és Chris Miller a forgatás során ki lettek rúgva. A helyükre Ron Howard került, akinek a film közel 80%-át újra kellett forgatnia. A főszereplővel Alden Ehrenreichhal is akadtak problémák, hogy beszéd technikai tanárhoz kellett fordulnia. Az első előzetes pedig hónapokkal előbb startolt, s nem lett igazán meggyőző. Azonban ennek ellenére is elmentem rá. S milyen lett a végeredmény? S azt kell, mondjam egy jó film lett.

 

A történet szerint Han egy utca kölyök, aki a mindennapi megélhetésért küzd. Barátjával Qi'Rával el szeretne menekülni, s a határőrök azonban megállítják őket. Elválasztják őket, s Han jelentkezik a birodalmi akadémiára. Itt kapja meg a Solo nevet, hiszen nem tudja a saját nevét. Egy bevetés során egy züllött társassághoz akar csatlakozni, azonban egy verembe vetik. Itt találkozik Chewbaccával, akivel sikerül megértetnie magát. Hanék pedig csatlakoznak a bandához, akit Beckett vezett. A csapat egy üzemanyag tartályokat ellopni, amire kalózoknak is fáj a foga. A csapat egy hatalmas gengszternek dolgozik, akinél találkozik régi ismerősével Qi'Rával. Dryden Vos egy misszióra küldi őket, feldolgozatlan üzemanyagot kell elrabolni, amit egy feldolgozó helyre kell szállítani. Azonban az út hazugságokkal és veszélyes kalandokkal van kikövezve.

 

A Solo Egy Star Wars történet hányatatott sorból indult. Kezdjük a castinggal, ami elég felemás lett. A főszereplő Alden Ehrenreich nem alakított rosszul. Ott volt a mosolyában az a laza csibészség, de hiányzott belőle a karizma. Ez a Han egy fiatal, tapasztalatlan srác. Itt még nem egy kiégett cinikus alak, hanem egy jóval naivabb figura.

Han szerelmét Emilia Clarke játszotta, aki sajnos rossz választás volt. Qi'Ra egy femme fatale szerű figurát kellett volna játszania, de a színésznőnek túlságosan bűbájos külseje van. A viszonya Hannal annyira sótlan volt.

Lando Carlisian egy hiú, divatos és nagymenő alak volt, akit Donald Glover frenetikusan játszott. Viszonya Hannal egy haveri alapú, de egymásban nem bíznak. A robotjával való viszony pedig roppant érdekes volt. Pán szexualitása egy jó ötlet volt, de sokan kiakadtak ezen.

Chewbacca visszatér, s ő is egy jó karakter volt. Vissza szeretne térni a törzséhez, ami nekem rögtön a Holiday Specialt jutatta eszembe. A találkozása  Hannal mulatságos volt, valahogy így képzeltem a barátságuk kezdetét.

Beckett egy nagyhatalmú alvilági figura, akit ritka unott fejjel alakított Woody Harrelson. Lehet az utóforgatások vagy a rossz magyar szinkron tehetett róla.

Val egy kissé bizalmatlan figura volt, aki nem szeretné Hant a csapatban látni. Jó viszonyban van Beckettel, s az akciókban is remekül kivette a részét. Thandie Newton fantasztikus volt ebben a kis szerepben. L3-37 pedig egy jól eltalált droid volt. Kissé genderista vonalat képviselte, azzal hogy felszabadítja a rabszolgasorban lévő droidokat.

Az antagonistát Paul Bettany játszotta, aki rettenetesen gyenge alakítást nyújtott. Dryden Vos egy gengszter főnök figurát hozott, aki meg akarta kaparintani a koakszimot.

 

 

A látvány gyönyörűen néz ki. Az akció jelenetek izgalmasak és látványosak. A vonat rablós szekvencia egyértelműen a legjobb része a filmnek. A hírhedt Cassel-futam pedig egy ötletes és pörgős rész volt.

 

A zenét John Powell szerezte, s kitűnő munkát végzett. Az új témák nagyon jól el lettek találva.

Az operatőri munka pedig szép beállításokat használ.

 

A legfontosabb pedig maga a történet. Tele van fordulatokkal, amik szintén kiszámíthatóak. Kivéve a legutolsó nagy csavart. Megjelenik Darth Maul, aki a Vörös hajnal vezére. Hogy kerül ide? Obi-Wan Kenobi kettévágta a Baljós árnyakban! Ha valakit deréktól lefelé kettényesnek az nem éli túl senki, kivétel ez alól a Wild Wild west gonosza Dr.Loveless-e. Csak fogtam a fejem, hogy ez mekkora egy fölösleges jelenet volt.

Meg az egész robot karakter egy genderista dolog volt, ami roppant fárasztó volt! Főleg a rabszolga felszabadítós jelenet volt nekem sok!

Meg ami borzalmas volt, az a rajongók pofátlan szembe köpése, azzal hogy keletkezett Solo neve. Most tényleg egy birodalmi tiszt adta neki, mert Han nem tudta az apja család nevét. Pedig később el is mondja Landonak, hogy ő sem volt jobban a faterral.

 

Meg az a magyar szinkron! Szerintem a saga legrosszabb szinkronja, de ez abszolút szubjektív dolog.

 

A Solo Egy Star Wars történet egy jó film lett, de a prequel trilógiánál mindenesetre jobb. Sajnos a pénztáraknál nem teljesített jól. A Disney ezért úgy döntött, hogy jegelik a spin-off alkotásokat. Meg az is rosszat tett neki, hogy fél év telt el az előző film óta. A rajongók egy próbát tegyenek vele. De még azok is, akik idegrázást kaptak az Utolsó Jediktől!

 

Értékelés:75%

Ezt figyeld:-Han megkapja a Solo nevét

-A vonat rablást

-A Cassel-futamot

-A Vörös Hajnal vezére, Maul hologram üzenetét

Szólj hozzá