2018. nov 16.

Venom (Spoilres) élménybeszámoló

írta: Vollai Martin
Venom (Spoilres) élménybeszámoló

MÉREG (Spoileres)

902281.jpg

Venom figurája a Pókember 3-ban hatalmas csalódás volt, mint karakterként, mint filmként. Idén pedig a mozikba kerül a szimbióta önálló kalandja.

 

MÉRGES LESZEK?

 

Ezúttal a történetbe nem fogok belemenni. Eddie Brock újságíró, egy gazdag milliárdost interjúztat, de elszúrja a beszélgetést s kirúgják. Belopakodik az interjúalany Carton Drake laborjába, ahol szörnyű felfedezést tesz. Egy idegen élősködő faj költözik a testébe. Drake gonosz tervet emel ki, így hősünknek és a szimbiótának meg kell menteni a Földet.

A Venom filmről mielőtt beültem rá, lejjebb kapcsoltam az elvárásaimat. A kritika ízekre szedte, a néző számok pozitívak voltak. A legfőbb ok, hogy majdnem harmincpercnyi anyagot vágtak ki a késztermékből! S miért? Hogy a rohadt bevételek legyenek nagyobbak. Én leszarom, hogy az amerikaiaknál szigorúbb a korhatár karika, de akkor már ne ijedjenek meg az R-es korhatártól? Ez gyáva s megalkuvó döntés volt a Sonytól, persze ettől a stúdiótól az utóbbi években elég rossz darabokat hoztak. Ezek után pedig felvettem a 3D-s szemüveget, s elkezdődött a film.

 

JÓ HANGOK

 venom_artwork-fd285a7b-21e3-4254-951e-aed8d1d16467.jpg

A Venom valóban roskadozik a hibáktól, de nem fogom rommá oltani, így jöjjenek a pozitívumok. A színészek (nem a casting) jók. Tom Hardy a teljes színészi kelléktárat beveti, hogy ezt a filmet ott mentse, ahol tudja. A közös jeleneteik Venommal nagyon viccesek voltak. Michelle Williams kiválóan hozza Eddie Brock oldalbordáját, főleg annál az erdei jelenetnél. Riz Ahmed jól alakított, bár a karakterrel voltak gondjaim. Maga Venom szett dizájnja gyönyörű volt. A CGI munka fantasztikus volt, de nem mindig. A zene jó volt, s nekem a betétdal is bejött. A stáblista utáni rész pedig kitűnő volt, főleg hogy felvezették Carnage figuráját, akit Woody Harrelson fog alakítani.

 

ROSSZ SZÁJÍZ

 

A Venom legnagyobb baja, hogy a Sony rendesen alágyújtott, azzal hogy megvágták a filmet. 30 percnyi anyagot kukáztak! Mindezt a rohadt PG-13 korhatárkarika miatt. Hiányzik a brutalitás, a vulgaritás illetve a mélyebb lelki kapcsolat Venom és Brock között. A filmrogyásig tele van logikátlan és karakter idegen döntésekkel. Például, mi a szamáraitinánus fütyköséért kellett ismét egy Anti hősből hőst csinálni? Pont ennél a filmnél kellett volna meghúzni egy merészet, de mint tudjuk a Sony egy pénzmániás balfasz gárda! Pedig a rendező és a stáb küzdött, ezért de a seggarc szivarozó producerek maguk alatt vágták a fát. De ne menjünk ennyire messzire. A Venom első 45 perce lassan építkezik, s nem lenne ezzel baj, csak itt rossz a karakter dinamika is. Olyannyira nincs kémia Tom Hardy és Michelle Williams között, mint egy marék szög és egy fadeszka között, de ha kezedbe kerül, egy kalapács legalább be lehet verni a szöget.

A CGI munka helyenként elég rosszul nézett ki, főleg azon pillanatoknál, amikor kinyújtja a karjait. Az akció jelenetek pedig hiába van sok belőlük, rommá vannak vágva. Ehhez mondjuk az undorító 3D is hozzátett. Rengetegszer szétesett a kép. A magyar szinkron pedig felemás volt. A főszereplőknek jó hangja volt, de a fő gonosznak béna szinkronja volt. Nem illett ehhez a karakterhez.

 

VÉG EREDMÉNY

 

A Venom a kritika lábtörlője lett, a nézői számok azonban pozitívak voltak. Hatalmas volt a nyitó hétvége (80 M), jöhet a folytatás. Ha a stúdió golyókat növeszt, s belátja, hogy nem kell bigott módon a korhatárkarikához ragadni, akkor egy jobb második részt kaphatunk. Végül ajánlom mindenkinek a filmet, aki szeretne egy agykikapcsolós szórakoztató akció filmet nézni tegyen egy próbát a Venommal.

 

Értékelés:65%

Szólj hozzá