2025. júl 11.

Mennydörgők * élménybeszámoló

írta: Vollai Martin
Mennydörgők * élménybeszámoló

ANTIHŐS LIGA

thunderbolts_ver10.jpg 

A Marvel filmes univerzuma igencsak megosztó lett az elmúlt években. A legújabb alkotásukkal, ami megint egy csapatfilm, a saját Öngyilkos osztagukat kívánták tető alá hozni.

 

A történet szerint Yelena, az új Fekete özvegy küldetéseket végez el Valentinának. Egyik útja során eldönti, hogy itt a vége. Azonban még egy utolsó melóval megbízzák: egy Isten háta mögötti bázisra kell belépnie, ahol a Szellemként ismert bűnözőt kell semlegesíteni, s az ott található bizonyítékokat megsemmisíteni. Ám meglepetésére nemcsak Szellemet találja ott, hanem a szegény ember Amerika Kapitányát, Walkert, valamint Taskmastert is, akivel lezúzták Budapestet. Mindenkit felbéreltek a másik ellen. A még nagyobb fordulat azonban, hogy a helyszínen egy fiatal srácot is talál, akit Bobnak hívnak. S ekkor a létesítményben kikapcsolnak minden lámpát, s alájuk gyújtanak. Ekkor válik nyilvánvalóvá: Valentina meghalni küldte őket ide. Mivel a kormány elkezdett nyomozni utána, s minden ellene szóló tényt el kell pusztítania. Miközben Valentina a Kongresszusban próbálja védeni magát, Yelena apja, Alekszej is megneszeli a nő tervét. Ezért lánya után ered. A szedett-vedett alakokat Bucky Barnes, a Tél Katonája is meg akarja lelni. Mikor a haderők kiszállnak a helyszínre, Bob felfedi képességeit. Ő az Őrszem program egyetlen túlélője. Valentina egy új szuperhőst kívánt kifejleszteni. Ám, ami Steve Rogersből, aki egy egyenes, tiszta lelkű ember, egy patrióta hőst csinált, Bobból, aki egy mélyen terhelt alak, a legrosszabbat hozza ki. Innentől kezdve a Mennydörgőkön a világ szeme, hogy megállítsák az azóta Felleggé vált sötét entitást.

A Marvel a Végjáték után igencsak nem találja magát. Jonathan Majors botránya miatt eleve ugrott a Kang dinasztia film. Cserébe lecserélték Doomsdayre, amiben Doctor Doom lesz a főgonosz. A Deadpool & Rozsomák s a „Pókember nincs hazaúton” c. filmen kívül egyik se volt akkora kasszasiker. Sőt egy hatalmas bukás is befutott azóta a Marvelek címen. Emellett a Disney+-on rengeteg sorozat lement. S azok, akik csak a mozifilmeket követték, igencsak meg voltak lőve. Hasonlóan itt is, hiszen Bucky s Walker történetét a Sólyom és a Tél Katonájában vitték tovább. Sőt utóbbit ott vezették be. De ugyanaz a helyzet Valentinával, aki bár kapott egy stáblista utáni jelenetet a Fekete özvegyben, igazán a Sólyomszemben dolgozták ki a karakterét.

A Marvelnek továbbá arra is kellett gondolnia, hogy a nézői mára már felnőttek. Tehát, akik hozzám hasonlóan kamaszok voltak az első Vasember idején, 2025-re harmincasok lettek. S minket- legalábbis engem- már nem tud annyira ámulatba ejteni, ha 0-24-ben lövöldöznek, és csak a látványra fektetik a hangsúlyt.

 

Itt ezt azzal kompenzálták, hogy valóban antihősöket láthatunk. Szellemet leszámítva mindenkinek emberi képességei vannak. Mindegyik valamilyen lelki sebet hurcol magával. Yelena egyedül érzi magát, főleg testvére halála után. Az apja se keresi fel, emiatt vonul száműzetésbe. Teljesen ki van üresedve. Vörös Őr nem találta meg a karrierjét. Egy semmirevaló limuzin cége van, meghízott és az alkoholt sem veti meg. Úgy tűnhet, az ő karaktere fölösleges, mert hangos és mindenhez igyekszik pozitívan állni. Bucky politikusnak állt, mintha ő is belefásult volna az életbe. Walker lepett meg a legjobban, ugyanis ő több akart lenni, mint ami. A saját múltján rágódik, hiszen ő lehetett volna az első igazi katona, aki viselhette volna Steve pajzsát. A családi háttere is sötét volt, ahogy a saját gyerekét semmibe veszi. Valentina a film igazi gonosza, a tipikus törtető üzletasszony. Aki a hatalomért mindenre képes. Az emberi élet számára nem több, mint egy adat. A másik gonosz az Felleg, aki egy szó szerinti sötét jelenség. A srác egy lelkileg szintén sérült valaki, aki a mélyen elnyomott érzéseit kiárasztja a világra. A legyőzése is egy egészen szép pillanat.

 

A Marvel egyik legfontosabb eleme is takaréklángon égett, ez pedig a folytonos poénkodás. Igaz, Vörös Őr szállítja a humoros pillanatokat, de én jókat nevettem rajta. Ezen a ponton jegyezném meg, a szinkron egész jó lett.

 

A Mennydörgőkben az akciók is visszafogottabbak. Nincs akkora zúzás, mint korábban. A kézi tusák jól követhetőek voltak. Köszönhetően az operatőri munkának, ami jellegét tekintve jóval sötétebb volt. A zene viszont elég jellegtelen volt számomra.

 

A másik fontos dolog: a stáblista utáni jelenetek, amelyekből kettőt kapunk. Az első egy jó poén, míg a másik egy fontos filmet vezetett fel.

 

A Mennydörgők* hosszú idő után végre kellemes élmény volt, ahol nem a rajongók végtelen kielégítése volt a cél. Egy nagyon hosszú sztárparádé láthatunk, mint a Deadpool & Rozsomák filmben.

 

Értékelés:80%        

Szólj hozzá