2021. jún 16.

Kong Godzilla ellen (Spoileres) élménybeszámoló

írta: Vollai Martin
Kong Godzilla ellen (Spoileres) élménybeszámoló

ÓRIÁS MAJOM KONTRA GIGA GYÍK


godzilla_vs_kong_ver6.jpg

A Warner Bros és a Legendary Pictures film univerzuma végre elérkezett a csúcsához, mely során Kong és Godzilla feszül egymásnak. Az alábbiakban spoileresen fogok értekezni a filmről.



A történet szerint Godzilla rátámad egy laboratóriumra, s az emberek úgy vélik, ok nélkül cselekszik. Azonban egy helyi teóriagyártó videós lefilmezi az eseményt, s felfedezi, hogy több lehet a dologban. Eközben Kongot elhozzák egy mozgó tengeri járművel a szigetéről. Az óriás majom a tudós nő fogadott kislányával jóban van, hiszen jelbeszéddel érteti meg magát vele. A hajót megtámadja az ősgyík. Azonban kiderül, hogy a gonosz cég áll mindenek mögött, amit a videós csávó és az előző Godzilla filmből átkerült tini csaj és a dagadt haverja buktatnak le. A vezetője pedig összerakta a Mechagodzillát, egy mechanikus lényt, amit King Ghidorah koponyájából raktak össze. Az óriások hamarosan egy látványos összecsapásba keverednek.



A 2014-es Godzillával indult meg a „Szörny Univerzum”. Számomra hatalmas csalódás volt. Kifejezetten vártam is a darabot, de a kritika, a nézői visszhang és Filmbarátok Podcast 51.adásának szereplői lebeszéltek róla. A Kong Koponya-sziget egy korrekt akció- kalandfilm volt, lenyűgöző látvánnyal. A stáblista utáni jelenetben fel lett vezetve, hogy más lények is éltek régen a földön. A Godzilla 2.: a „Szörnyek királya” szintén gyenge darab lett. Anno erre a filmre mentem volna el randira, de végül ezt is kihagytam. 2 rossz s 1 jó után kíváncsi lettem, vajon megtörik-e a sorminta.



Ezt is itthon tekintettem meg. Azt kell, hogy mondjam, azért a nagy vásznon jobban ütött volna. Magáról a történetről nem akarok sokat beszélni, mert buta, mint egy pár rendőrcsizma. A színészek rettentőek. Az emberi szál továbbra is borzalmas, ezek közül is a dagi, a fekete csávó s a Stranger Thingses csaj triója a legrosszabb. Inkompetens emberek pofáztak össze-vissza mindenféle baromságokról, erőltetett humorral. A főgonosz mintha valami meséből szökött volna át, Damien Bichir kriminális volt. A másik szálon Rebecca Hallék töketlenkedése se volt jobb, de megváltás volt ezekhez a barmokhoz képest.



De nem is erre kíváncsi mindenki, milyenek lettek a harcok? Azt kell mondjam, hogy végre itt méltó módon csapnak össze. Amúgy, ha valaki kíváncsi arra, hogy a két hős hogyan ugrik egymásnak, az pótolja be a régi verziót. Mai szemmel nagyon mókás, ahogy a gumibábuk, s a beöltözött figurák egymásnak esnek. A filmnek két változata létezik, egy amerikai és egy japán verzió. Én az utóbbit láttam, rengeteg a változtatás a filmek közt. Ha valakit érdekel a produkció, az nézze meg a Retro shock videóját.

Itt már a modern technikával kelnek életre Godzilláék. Jó volt, hogy nemcsak a sötétben, esőben, füstben volt a csépelés, hanem fényes nappal is. A CGI munka gyönyörű volt, az operatőri munka engedi látni a harcokat. Nincs kamerarángatás, idegbeteg vágói munka. Természetesen van egy főellenség, a lény neve Mechagodzilla, ez elég erős volt.



A filmzene semmilyen, Junkies XL hozza a szokásos „színvonalat”. A tempó jó volt, a zúzások jól el voltak helyezve.



A Kong vs. Godzilla nem rossz darab, aki szeretne egy agyatlan blockbustert nézni, annak kiváló választás a film.



Értékelés:50%    

Szólj hozzá