FASSBENDER, A PROFI

A blogomon annak idején egy maraton keretén belül végigmentem David Fincher addigi 11 filmjén. Most itt a 12.alkotás, mely újfent a Netflix platformjáról érkezett meg.

A történet szerint a Gyilkos (mivel nincs effektíve neve a hősnek) egy igazi vérprofi. A melónak él, semmi se terelheti el figyelmét. Mindent precízen, tervek szerint cselekszik. Nincs könyörület, nincs együttérzés, nincs improvizáció. Ám az egyik munka során egy ártatlan hal meg, s emiatt menekülnie kell. A Dominikai Köztársasságbéli menedékházát megtámadják, úgy dönt, visszavág a megbízóinak, és a két gyilkosnak, akik vadásztak rá.

Fincher legutóbbi alkotásával, a Mankkal nálam elhozta azon év egyik legnagyobb csalódását. Egy rettentően unalmas, száraz fekete-fehér film volt. Valahogy azt éreztem, azon kívül, hogy teljesítette édesapja régi álmát, valahogy azt bárki más rendezhette volna. Viszont jelentem: Fincher visszatért!

Lehet, hogy sok nézőnek nem fog tetszeni a „Gyilkos”, mert lassú folyású akció- thriller lett. Én viszont minden percét élveztem. Ez egy rideg, hideg darab. Pont, mint a hőse. Kapunk egy folytonos narrációt, ami sok embert kizökkentett, engem csak még jobban belevitt az eseményekbe. Fassbender, ahogy tőle megszoktuk, nagyszerűen hozza a gyilkos karakterét. Kicsit a Prometheusz Davidjére emlékeztet engem. A külsejével is rájátszik erre, hogy német turistának álcázza magát. Az elején még a hamburgert is nagyon furán eszi. Kiszedi a húst, majd egymásra tesz két bucit, és úgy lassan, robotszerűen fogyasztja el. A mozdulatait előre kiszámítja. Itt legalább láthatjuk, hogyan vált át szörnyből emberré. Mert láttuk a másik oldalt, és nem olyan gagyi módon, mint a Mandalóri sorozatban. S ha már itt tartunk, 2023 egyik legizgalmasabb és legbrutálisabb akciójelenete ehhez a filmhez kötődik. Egy miami motel szobában egy hústoronnyal kezd el bunyózni. Nincsenek itt ilyen rommá vágott kézi tusák, vagy ide-oda ugráló kung fu harcművészetek. Csak a puszta testi erő, ahogy átlökik egymást a berendezéseken, azt rossz érzés volt nézni. A második bérgyilkos, aki rászállt, az Oscar-díjas Tilda Swinton alakításában is pazar.

A képi világ is fantasztikus. Tetszett ,hogy fejezetekre van bontva a történet. S minden fejezet egy új helyszín. A zene viszont nagy csalódás. Trett Reznor és Atticus Rhodes, ha egy kifejezéssel kellene élnem, akkor ilyen gépzaj-hang volt. Értem, hogy ide nem illett volna a Thomas Newmann-féle szomorú hegedűs vagy a Randy Newman-féle játékos dallamok, de ez a se íze, se bűze semmi inkább kidobott. Azonban a hangvágás remek volt, amikor hősünk zenét hallgat, csak akkor halljuk tisztán, ha az ő szemszögéből látjuk a jelenetet, ha kívülről mutatják őt, akkor úgy hallatszik, mintha valaki hangosan üvöltetné a fülhallgatóból a muzsikát.

A Gyilkos remek film lett, azonban igencsak megosztó. Sok embernek lassú, unalmas, míg mások pont ezt éltették benne. Illetve azt is kifogásolták, hogy semmi újat nem tartalmaz a történet. Számomra ez jobb darab, mint a Mank.