RUSSEL CROWE’S: THE EXORCISM AROUND VATICAN

Tudjátok, mit szeretek a hazai horrorforgalmazókban? Hogy a legutolsó B/C/ZS kategóriás darabokat is behozzák, de az olyan műveket, mint például a The Evil Dead Rise vagy a Barbár meg nem. Mai alkotásunk inkább az előbbibe passzol bele, jöjjön a Pápa ördögűzője.

A valós események alapján készült történetben Gabriel atyát követhetjük, a Vatikán ördögűzőjét, akit egy kisfiú megszállásához kérnek ki. Az eset próbára teszi a sokat látott exorcizmusban jártas férfit, az ügyben egy fiatal pap is a segítségére lesz.

Az ördögűzős filmekkel persze Dunát lehetne rekeszteni, ám a Szamaritánus és az Overlord direktora is akart egy szeletet a tortából. Én jó szokásomhoz híven kihagytam moziban, s otthon néztem meg. „A pápa ördögűzője” élménybeszámolóm nem lesz a leghosszabb, ami valaha készült, így mini élménybeszámolónak fogom minősíteni.

A történet egyébként egész jól indult. A film legelején sokáig Crowe például autentikusan beszélte az olasz nyelvet. Azt nem tudtam, hogy ténylegesen tud-e beszélni vagy így megtanulta, de hiteles volt. Maga a színész egyébiránt jó volt, kicsit laza volt, néha elsütött egy-egy poént, mert a Sátán utálja a vicceket. A pápát Franco Nero formálta meg, akit jó érzés volt újra a képernyőn látni. A megszállt kisfiúnak ez volt az első szerepe, s ő is szerintem remek volt. Mondjuk a magyar szinkron állítólag borzalmas volt, az eredeti nyelv sokat dobott az élményen. Az ifjú pap, aki segített Gabrielnek, jó kiegészítő volt. Az ijesztgetések nem voltak rosszak, a látvány a megszokott ördögűzős kliséket adta elő. Egy jó jelenetet kiemelnék, amikor volt egy vágatlannak tűnő káoszos pillanat. Ezen kívül sajnos elég sablonos volt. A film vége, amikor konkrétan harcolnak a démonok ellen, azok inkább nevetségesek voltak. Leginkább, amikor nagyra tátotta a száját a megszállt személy. Ahogy olvasható, a film nem lett újító, viszont nem siralmas az eredmény, inkább olyan, amit két hét múlva el fogok felejteni.