ÉLJEN A SÁTÁN!

A mai horrorfilmeket alapvetően három műnembe sorolnám. De majd erre visszatérek még, most jöjjön a Longlegs -A rém.

Amikor szóba kerül, melyik a kedvenc filmes műfajom, akkor egyértelműen az animáció és a horror vezet. Akik ismernek, tudják, a mozikban szeretek ezekre menni. A gyakran idegesítő közönség ellenére is vonzanak a vásznak elé. Otthon is, ha tehetem, streaming-szolgáltatón felkeresem ezen tartalmakat. Illetve Dvd/Blu-ray gyűjteményem nagy részét is ezek teszik ki.

De vajon miért szeretem ezt a műfajt? Merül fel az emberekben a kérdés. Főleg olyanokban, akik ki nem állhatják. Elsősorban azért, mert kirángat a hétköznapok szürkeségéből. Persze itt fontos a műnemek közti élvezeti faktor. S akkor visszatérnék a fentebb megkezdett értekezéshez.

Van a „Dráma” - ezek azok a horrorok, amik bár plázaközönségnek készülnek, tartalmaznak művészi szálakat. Van mondanivalója, gyakran társadalomkritikával megspékelve. Ilyenek például Jordan Peele alkotásai, az AZ, vagy a Fűrész.

Van az „Epika”, amely plázaorientált, nagyon hangos, a jump scarek és a végtelenül egyszerű történetek jellemzik. Például a Démonok között univerzumos alkotások, a Blumhouses-darabok (Paranormal Activity, MEGAN, Five Nights at Freddy's).

Valamint a „Líra”, amelybe a művészhorrorok tartoznak. Ezeket már a plázanézők, ha meg is nézik, lehúzzák Facebookon, hogy unalmas volt. Ezek lassúak, művészfilmekre jellemző hosszú beállításokkal. Elvontak, szimbólumokat használnak. Mint a Boszorkány, Babadook vagy a mai alanyunk a Longlegs.

A történet szerint egy F.B.I. ügynököt, Lee Harkert felkérik, hogy segítsen be egy ügybe. Az áldozatok családok, akiket úgy öltek meg, mintha az elkövető nem is lenne a helyszínen. Azonban mindig maga után hagy egy rejtjeles levelet, melyet Longlegs néven ír alá. Az ügynök a látnoki képességeit is beveti, hogy megtalálja a rejtélyes gyilkost.

Nehéz dolgom van, hiszen az élménybeszámolóm s a film megtekintése közt csak pár óra telt el. A filmet a soproni Elit moziban néztem. Azért itt, mert csak itt vetítették normális időpontban. S nem bántam meg, maga a terem kicsi volt, de a kialakítása engem a pesti művészmozikra emlékeztetett. A vetítés minősége is pazar volt, Dolby Atmos hanggal, kiváló képminőséggel. A közönség pedig három ember volt, akik jól viselkedtek.

A Longlegs jól láthatóan a kilencvenes évek thrillereit használja fel stíluselemként. A Bárányok hallgatnak sokszor eszembe jutott, illetve a Zodiákus vagy a Gyilkos elmék sorozat. A képi világ is változó, a visszaemlékezés során 4:3-as szemcsés, míg a jelen kor tisztább 16:9-es. Kapunk itt is valami megmagyarázhatatlannak tűnő természet alatti szálat. Azért fogalmazok így, mert démoni/sátánista hangulat lengi körbe az egészet.

A rendezői székbe Osgood Perkins ült, aki a legendás színész, Anthony Perkins fia. Azonban ez, hangsúlyozom, nem a plázamozikba való. S nem is értettem, miért kapott szinkront. Ami szerintem korrekt lett. Sajnos Józsa Imre halála után nehéz pótolni Nicolas Cage szinkronhangját, itt Csankó Zoltán vállalta a feladatot. Kissé ripacs lett, de engem nem zavart. Egy ilyen elborult fazonhoz illett is, de eredeti nyelven is meg akarom nézni.

A színészi játék remek volt. A főszereplőnő Maika Monroe egy antiszociális, visszafogott személyiség. Akiben mintha nem lenne megfelelően bekapcsolva a társadalmi ismerkedés/beszélgetés funkció. Az édesanyjával is van egy furcsa viszonya. Aki engem a Carrie-ből a keresztény-konzervatív, bigott anyafigurára emlékeztet. Már csak külső megjelenésével is. Én azt hittem, egy elmaszkírozott Julienne Moore, de őt Alicia Witt formálta meg, akit rengeteg ilyen napi nyomozós tévésorozatban láthattunk (Mentalista, Miami helyszínelők, Law & Order). Hideglelősen félelmetes volt az arcjátéka. S persze meg kell emlékeznünk Nicolas Cage-ről, aki ismét elszabadult. Már a külseje is rendkívül taszító, s a viselkedése a nevetséges és az ijesztő közt ingadozik.

A Longlegs minden igyekezete ellenére azonban nem hibátlan, kissé túlhúzza a művészfilmes vonalat. Sok a szimbólum, s nem az arcunkba ordító rémekkel operál. Akik szeretik az ínyenc darabokat, azoknak nagyon ajánlom.